3.bejegyzés

3.nap

 Álmosan és kábultan kaptam fel a fejemet Ellie Goulding Your song című számára. Először is, azon csodálkoztam, hogy miért nem a macskanyávogás szól, ami minden reggel még rémesebbé teszi a felkelést, a másik meg az, hogy szombat reggel fél hétkor miért szól. A második kérdésemre hamar választ kaptam. A csengőhang természetesen Fior nevető arcával társult a telefonom képernyőjén. Végül rávettem magamat, hogy megnyomjam az érintőképernyőn a fogadás gombot.

-Sziaaaaa.- visított bele azonnal a telefonba, én meg addig eltartottam magamtól a készüléket,és elgondolkoztam azon, miért nincsenek nekem normális barátaim. Azonban, mivel hajnal volt, és még a Nap is aludt, nem találtam választ a fejemben.

-Mömöm…- nyögtem bele a mobilba, ami addigra elcsendesedett.

-Lent várunk. – jelentette ki,mire nagy nehezen felültem az ágyamban, és hunyorogva néztem az erkélyajtóm felé. Kint még sötét volt.

-Nem akarok felöltözni. – motyogtam érthetetlenül. Egy hatalmas sóhaj kíséretében felálltam, és kinyomtam a telefont, amiben Fior a győztesek nevetésével konstatálta, hogy elkezdtem készülni.

Fél órával később kivasalt hajjal, kisminkelve és persze felöltözve, – hiszen ez is fontos- ballagtam ki az ajtón. Aztán már dugtam is vissza a kulcsot a zárba, hogy ismételten kinyissam. Azonban, mielőtt ezt megtehettem volna, Baki Fiorral együtt átmászott a kerítésen. Utóbbi ezt követően a lábait az én jobbom köré tekerve kapott el.  Baki, amíg én szabadulni próbáltam, és elsősorban nem ráesni a kutyára, aki természetesen élvezte a műsort, és azonnal megjelent téli álmából, addig hátulról átkarolva próbálta kiszedni a kezemből a lakáskulcsot.

Eközben meghallottam, hogy valaki felnevet. Elfordítottam a fejemet, és ő az autónak támaszkodva állt, ajkán enyhe mosoly játszott. Akaratlanul is az arcomra szorítottam mind a két kezemet, és nem hagytam, hogy Baki lefeszegesse az ujjaimat a fejemről.

- Gyere már! – sikoltotta Fior még mindig a lábamat szorongatva. Pár másodpercig agyaltam, végül az ujjaim is megadták magukat, és mindkét karomat a törzsem mellé ejtettem.

Felemelt fejjel, -mert mégis elég gyerekesnek tűnt a reggeli patáliánk- indultam meg a kapu felé. Azonban Fior és Baki nem zavartatták magukat, ugyanúgy a kerítésen át akartak távozni. Összeráncolt szemöldökkel néztem rájuk.:

-Ugye tudjátok, hogy a házunk nem egy játszótér?

Luke egy fekete Nissan Juke autónak dőlve nézte a szóváltásunkat, aztán mikor már nem szidhattam a barátaimat semmi miatt, az ajkamba harapva rámosolyogtam.

-Szia. – formálta némán a szót a szám.

-Szia. – köszönt természetes mosollyal a száján, amitől azonnal elöntött a pír. -Ez a te kocsid? - mutattam a járgányra, aminek a kelet felé álló részén a nap sugara jelent meg, ezzel csillogtatva meg a kocsi fényezését.

-Induljunk! – kiabált ki a kocsiból, lehúzva az ablakot Fior. A mutatóujjamat a szám elé nyomva jeleztem neki,hogy a családom többi tagját ne verje fel lehetőleg.

A nyakamat nyújtogatva néztem,hogy hova ülhetnék, de Fiorék befoglalták a hátsó üléseket.

-Hol van Asai? – jutott eszembe a négyesünk utolsó tagja, akit nem láttam. Luke kitárta előttem az anyósülés ajtaját, engem meg a kocsiba ülve azonnal megcsapott egy illat. Az az illat, amitől háborogni kezd a gyomrom, az, amitől a szívem kétszer gyorsabban kezd verni.

-A nagyszüleinél. – adta meg a választ végül a kérdésemre Baki.

-Mi? -kérdeztem értetlenül, mert fogalmam sincs mit kérdeztem és mire válaszolt. Luke eközben bevágta magát mellém a vezető ülésre, és a kulcsot elfordítva indított.

-Tokióban? – gondoltam végül, hogy mire adhatta a válaszát, és mert ebből következetesen ezt lehetett levonni.

-Nem, az Itoshii-ban. – bökte ki Fior, mire mind a hárman felnevettünk. Ez egy japán étterem, ahová Asai nagyszülei minden évben elviszik őt, holott szerintem ő az egyetlen japán gyerek, aki utálja az országa kosztját. Eközben Luke  gázt adott, mi meg elindultunk.

-Egyébként igen.- szólalt meg hirtelen Luke, mire azonnal az arcára meredtem. Csak a motor halk berregését lehetett hallani, mögöttünk Fior és Baki egy békás fülhallgató-elosztóba dugva füleseiket, hallgatták a zenét.

-Igen, az én kocsim. - mondta ismételten, mikor látta,hogy nem nagy rá a valószínűség, hogy reagálok az előző kijelentésére.

-Óh. Mikor szereztél jogsit? - lepődtem meg kellően, és magamban próbáltam számolgatni,hogy ha most 18 éves, akkor körülbelül 17 éves korában kezdte el a  tanfolyamot. Ezt nem tudom, miért tartottam fontosnak kiszámolni.

-Egy hete. - jelentette ki rezzenéstelen arccal, amiről arra mertem következtetni,hogy mindjárt elröhögi magát,hogy: Dehogy, csak ilyen humoros vagyok.

-MI?!- rökönyödtem meg kellően hangosan ahhoz,hogy Fior ijedten kirántsa a füléből az üvöltő fülhallgatót.

-Fior, ki akarok szállni, nem akarok meghalni. Mind megfogunk halni. Jézusom. El sem köszöntem senkitől. És a nagypapa. A nagypapának nem adtam oda az összetört képernyőm javításának az árát....- kezdtem hadarni a problémákat, hogy melyek maradnának mögöttem, ha Luke-ról kiderülne, hogy nem jó sofőr, belehajtana az árokba, és meghalnánk.

Mire a végére értem, három szempár nézett rám döbbenten, végül nem bírták, és kitört belőlük a röhögés.

-Mi mondtuk,hogy őrült.- paskolta meg Baki Luke vállát, erősen azzal a " sajnállak, öreg" kézmozdulattal.

-Egyébként..miért jöttél elénk kocsival? - jutott eszembe ez az apró dolog, aminek az elsőnek kellett volna lennie kérdésem és kiakadásaim hosszú sorában.

Fior és Baki fuldokolva kezdtek röhögni, én meg vörösödő fejjel fordultam hátra hozzájuk.

-Veletek még beszélek. - fenyegettem meg őket, mire próbálták abba hagyni a vihogást, amelynek hangja egy nyerítő ló és egy leölésre szánt disznó utolsó segély"röfögése" között állapítható meg.

-Hozzád osztottak be a Margitszigetre. - adta meg Luke a választ, miután ő is kellően röhögött a számomra érthetetlen dolgon. Kezdett valami nem stimmelni.

-Hozzám? -tettem fel az egyre értelmesebb kérdéseimet, amelyek egy és három szóból álltak.

Fiorék erőteljes bólogatásba kezdtek, amiből sejtettem, hogy az ő kezük van a dologban.

-És miért pont hozzám? - sziszegtem a fogaim közt, és Bakiék megneszelték,hogy egy másodperce kapcsolták fel nálam a képzeletbeli körtét, amely akár ott világíthatott volna a fejem felett.

-Régóta jársz a suliba. Kedves vagy meg szép. És tudsz Luke-nak segíteni. - ecsetelte igencsak sok ideig gondolkozva Baki, akin láttam,hogy nem készült fel efféle kérdésekre.

Eközben a Margitsziget széléhez értünk, én meg az ablaknak támasztott fejjel nézelődtem, aztán fuldokolni kezdtem a nevetéstől.

-Az ott Ruppovik .....tanárnő?

Újabb három arc jelent meg az ablakban, Fiorék hátul kukucskáltak, Luke közel hajolva hozzám nézett kifelé.

A tanárnőről tudni kell,hogy már minden diákja megállapított nála különböző elmebaji formákat. Én szimplán szenilisnek mondanám. A tanárnő hercegnős pólót viselt, amely egy rövidített fazon volt, ezáltal kilógott a hasa, '80-as évek  divatja farmert és egy parti szemüvegre hajazó szemüveg volt a hajára tolva.

-Ő mit tanít? - kérdezte Luke, miközben elindultunk,mert a bámészkodásunk közepette a lámpa színt váltott, és ezerrel dudálni kezdtek a végletekig türelmes emberek.

-Filozófiát. Téged is tanítani fog. - vigyorodtam el,mert eszembe jutott, Zsófi mennyit de mennyit szokott erről a nőről nekem panaszkodni.

Egészen a Westendig hajtottunk vissza,mert egy darab férőhely sem volt a sziget közelében. A parkolóházban keringtünk egy darabig, amíg találtunk egy helyet, pedig szombat reggel fél nyolc volt.

A liftben állva kotorásztam, és nagy erőkkel kerestem a bérletemet, amikor észrevettem,hogy a tükörből egy zöld szempár figyel. A táskába "menekülve" végiggondoltam, milyen bunkón viselkedtem ma vele. Értem/értünk jött kocsival, rávett valakit, pontosabban Fiort és Bakit, hogy hadd legyen velem egy beosztásban. Nagyot sóhajtva eldöntöttem,hogy kedves leszek vele és nem engedem,hogy átvegye az irányítást a lelkem gonoszabbik fele, amely egy ilyen fiúra azt mondja: ...akar valamit. Ismételten felnéztem,és arcát meglátva elmosolyodtam.

A 4-6-sal egy megállót mentünk, onnan meg sétáltunk. Fior és Baki elől, én Luke-kal mögöttük.

-Szóval apámat kirúgták az LMF- től, ezzel költözhettünk másodjára idén. - fejezte be annak a történetét, hogy hogy került pont Budára.

-Másodjára? Ilyen sokat költözködtetek már? - gondolkoztam el azon,hogy azt mondta,hogy idén, ebből arra következtettem, sokszor váltott már lakóhelyet.

-Éltünk már Miskolcon, Egerben... de remélem most maradunk.

-És vannak testvéreid? - szerintem ezek a leginkább érdekes kérdések, bármennyire is "sablonnak" számítanak. Egy emberrel úgy tudjuk megkezdeni az ismerkedést, ha vannak kapaszkodóink,hogy miről beszélgessünk vele, ezzel ismerjük meg.

-Két húgom van. De sokkal jobb lenne, ha most te mesélnél magadról... - próbálkozott, és úgy éreztem, annyi kedve van itt a Margit híd közepén a 32 fokban beszélni a testvéreiről, mintha felelni kellene kimenni a táblához.

-Nem, nem. Én mesélek később. - makacsoltam meg magamat, mert igenis érdekelt bármi róla. - És a barátaid? Akiket ott hagytál a költözéssel?

-Nem volt kiket ott hagynom. Évente költöztünk,így barátokat szerezni olyan volt, mint rávenni egy halat,hogy éljen a szárazföldön. - fejezte be ezzel a nem mindennapi metaforával. 

Elszomorított és egyben elgondolkoztatott az, amit mondott. Egy év alatt barátokat szerezni..ráadásul maradandóakat, iszonyatosan nehéz. Az ember nem tudhatja,hogy ha valaki egy hónap után azt ígéri, örökre a legjobb barátnők, az meddig tart. Lehet,hogy valóban örökké, lehet,hogy még egy napig. Meglehet addig ismerni embereket, de egy év, 365 nap...az embernek olyan kevés az életéből. Egy év ismertség után el lehet felejteni valakit, akit csak ennyi ideig ismertünk. Az emberek agya olyan, akár a szita.

Egy kis gondolkozás nélkül szóltam az előttünk haladó Fiorra és Bakira:

-Gyertek, csináljunk egy közös képet!

Fior szökdécselve pattogott felém, aztán a nyakamba ugrott.

-Jó, de olyat is, ahol nyelvet nyújtunk. - alkudozott,hogy mégis milyen képet készítsünk. Furcsán méregettem, aztán nevetve átöleltem az őrültemet.

-Ide adod a telódat? - fordultam Luke felé, aki kérdőn nézett rám, végül a kezembe nyomta a mobilját. Persze, nem akartam, de önkéntelenül is láttam,hogy a háttérképe..semmi. Szó szerint. Egy fekete, sima háttérkép.

Az önarckép funkciót használva csináltunk pár "mosolygunk, mert ilyenkor azt kell" képet, aztán készültünk a Fior által kieszelt hülyülős képre.

Már mindannyiunk nyelve kinyújtott állapotban volt, mikor elrohant mellettünk  Ruppovik tanárnő. Természetesen az arckifejezésünk egészen megváltozott.

Fior vihogva néz a kamerába, Baki a fejét fogva röhög, Luke lehunyt szemmel nevet, én meg Baki vállára hajtva a fejemet bazsalygok.

A suli idén a mozgássérülteknek, illetve a kerekesszékeseknek rendez futóversenyt. A befolyt pénzből  a Mozgássérültek Intézetét alakítják át. Természetesen ezen az iskolán kívüli programon nem kötelező részt venni, azonban Fiorral mindketten ilyesmi pályára szeretnék lépni, ahol az embereken segíthetünk.  Baki nagypapája kerekesszékbe kényszerült három éve, így ő miatta (IS) jön.

-Jó reggelt, gyerekek! - köszönt minket az információs pult szerű mögött álldogáló igazgató úr. Poroki (igazgató) zöld futónadrágban, hozzá illő légáteresztő pólóban és futócipőben érkezett, ezzel jelezve,hogy részt fog venni az eseményen, amelyet egyébként az M1 fog közvetíteni.

-Tehát, ezeket legyetek szívesek magatokkal vinni. - mutat maga mellé, ahol vagy tizenöt karton van tele buborékmentes ásványvízzel. - Levente és Tia, ti lesztek az ötös állomáson, Baki és Fior, ti a nyolcason. Tudom, össze vagytok nőve, de nincs más hely. - hadarta gyorsan, mielőtt még ellenkezni kezdtünk volna,hogy mi egymás melletti bódékban szeretnénk a vizet osztogatni.

-Tanár úr, Levente jobban szereti,ha Luke-nak hívják. - jegyeztem meg,szerintem kedvesen,ugyanis mindenkit a becenevén szólította, kivéve Luke-ot. Persze, új, de pontosan ezért tettem.

Az igazgató úr félszegen elmosolyodott, és bólintott. Lehet,hogy képzelődtem, de mintha büszkeséget láttam volna a szemében. Ő nem az az intézményvezető, aki egy ilyen megjegyzés után kipécéz, esetleg haragszik . Tudomásul veszi, és befogadja az új információt. Érdeklődik a diákjai iránt, ezáltal is válik jó vezetővé.

Luke és Baki mindketten felkaptak egy-egy rekeszt, mire a bennem szunnyadó feminista feléledt. Luke mellé állva, elkezdtem a kezéből kirángatni a dobozt.

-Szomjas vagy? - kérdezte Luke, alig látva ki a kezében cipelt innivalóktól.

-Nem, csak segítek. - ráztam meg a fejemet, végül felhagytam a kísérlettel, hogy a segítségére tudok lenni.

Az ötös sátorhoz érve, Luke lerakta a terhét az egyik műanyag székre. A kis sátorban, amelyet erre az alkalomra állítottak fel, két műanyag szék volt,amelyekre az egyen- pólóinkat rakták, egy elsősegély láda, a kitűzőink, amelyeken a "diák" név díszelgett és prospektusok.

Fior és Baki közben tovább sétált a saját standjukhoz, mert rájuk már vártak. Ők velünk ellentétben kalóriaszeleteket osztogattak. Fior egy pillanat alatt átvette a pólóját, és máris mosolyogva egy láb-protézissel rendelkező hölgynek adta a müzliszeletét. Ez a pillanat mosolyra késztetett.

A sátorba lépve a kék toppomra felhúztam a lila pólómat, amelyen egy kerekesszék, egy fél lábú ember és egy "Fuss velünk, fuss értünk!" szöveg szerepelt. Aztán az idáig hajamon hordott napszemüveget, letoltam az orromra. Ezzel készen is álltam. Megfordulva elnevettem magamat. Luke pilóta fazonú napszemüvegben állt velem szemben, és a lila póló karjánál kiemelte bicepszét.

-Jó napot! - zökkentett ki a csodálásból egy fiatal lány, aki csonka jobb karján kötést viselt, ami miatt arra a megállapításra jutottam,hogy most amputálták neki.

-Szia. Parancsolj, sok sikert! - emeltem ki a hűtőládából egy vizet, -amit gondolom Luke helyezett át oda - és mosolyogva néztem,ahogy tovább kocog a lány.

-Nagyon a szíveden viseled az embereket. - hallottam meg Luke hangját a hátam mögül, mire még mindig halvány mosollyal az arcomon, érdeklődve fordultam felé.

-Ma már harmadjára csinálsz olyat,amivel meglepsz. – vallotta be őszintén, amivel még inkább felkeltette az érdeklődésemet. Újabb versenyző futott felénk, én már nyúltam is egy vízért és egy mosoly kíséretében indíttottam tovább.

-Ez is. Olyan csodálatot látok rajtad, amikor ezeket az embereket látod. - mutatott a férfi irányába, akinek előbb adtam át a folyadékát. Furcsa,hogy egy napja ismer, és mégis ennyire megérti azt, amit másoknak nálam csak hónapok, esetleg évek alatt sikerül.

Sóhajtva megvonom a vállamat:

-Segíteni szeretnék nekik. Azt sem szeretném,ha a segítségemmel azt éreznék, fél embernek tekintem őket. Én csak segíteni szeretnék,hogy teljesnek és egésznek érezzék magukat. Ha egy vakot átkísérsz az úton, egy idő után maga szeretne menni. Szeretné, ha látnánk,hogy boldogul egyedül is. Él. - fejeztem be a monológomat, szerintem elég érthetetlenül .

Látom Luke-on,hogy mondana valamit, próbálja az imént mondottakat feldolgozni, de újabb futó jön hozzánk.

-És egyébként.. a fotós dolgot is. Szóval. Köszönöm. - forgatta a szemét idegesen, mintha az bosszantaná,hogy nem tudja kifejezni magát.

-És én leplek meg? Nem hiszem,hogy ilyesmit meg kell köszönni. - mondtam teljesen őszintén, miközben arcomon a boldogság kezdett kiteljesedni.

-De. Meg kell. Egy nap alatt olyanok vagytok velem, mintha egy éve ismernétek. Honnan tudjátok,hogy nem vagyok  skizofrén? - nézett rám,olyan "na?" tekintettel. Egy másodpercig komolyan néztünk egymás szemébe, aztán mindkettőnkből kitört a nevetés.

-Remélem, itt több ideig maradsz,mint egy év.- jelentettem be, és ezzel nyomatékosítani szerettem volna benne,hogy kedveljük.

-Azt én is. -értett velem egyet.

Tizenegy órakor átvette a vízosztást a kettes stáció, így az idő további részét beszélgetéssel ütöttük el.

- Ha már te is ezzel kezdted, mesélj a családodról! - fordította el a székét úgy,mint egy kisgyerek, mikor az anyukája esti mesét készül neki olvasni.

-Hatan vagyunk a családban. Két nővérem van és egy öcsém. Igazán őrült család vagyunk. A szó legjobb és legrosszabb értelmében . - nevetek fel, mert annyi emlék önti el az agyamat és a vicces és kevésbé vicces egyaránt.

-Mit dolgoznak a szüleid? - jött azonnal a következő.

-Apukám sebész, de jelenleg egy praxis igazgatója. Anyukám angoltanár.

-A tesóid milyen idősek, hova járnak? - sorolta tovább, mit szeretne rólam...vagyis az életem részeiről megtudni.

-A legidősebb nővérem, Fanni. Huszonegy éves lesz idén, és az ELTE fogalmam sincs milyen szakára jár. Utána Zsófi...- aztán megakadtam,mert eszembe jutott, hogy elvileg és gyakorlatilag is ők osztálytársak.

-Milyen szerinted Zsófi? Bírod őt? - tettem fel a mostanra elég idiótának tűnő kérdést, mivel két napja járt Luke a Toldyba.

-Kedves meg okos. Elég zárkózott. Nem is akart segíteni abban,hogy köze...- harapta el az utolsó szót, mint Darth Vader.

-Köze mi? - kérdeztem vissza elég furcsán.

-Hogy megismerhesselek. - vonta meg a vállát. Nekem meg majdnem leesett az állam.

-Nem valami elzárt uralkodónő vagyok,hogy ne lehessen megközelíteni. Köszöntél volna, odajöttél volna..volnavolnavolna. - én meg csak soroltam,hogy mik lehettek VOLNA azok a lehetőségek, amelyekkel kapcsolatba kerülhettünk volna.

-Jó. Én nem tudtam,hogy másnap már itt fogok veled beszélgetni. - tette fel a kezeit védekezőn, mikor befejeztem a " volna" listám hosszú felsorolását.

-De hát miért? - kérdeztem némi gondolkodás után, mert fogalmam sincs, mitől félt. Nem mondta ki, de a mondandójából erre jutottam.

-Mert elfelejtettem,hogy milyen az,ha az ember barátkozik és sikerrel jár.

Én meg észrevettem,hogy egy könnycsepp ül meg a szemem sarkában.                                

Az érzékenységemet sokan nem értik. De ha most a sztereotípiákat vesszük elő, akkor egy ilyen helyes és jó kinézetű srácnak ezer és még több barátja lenne. De nincsen, mert az embereket nem érdekelte valaki,akit egy évig ismertek. Úgy hiszem, Luke egy idő után bezárkózott, és ő maga nem hagyta,hogy megismerjék. Mert megtapasztalta,hogy az embereket egy év után nem érdekli.  És azzal,hogy azt mondta, nem emlékszik,milyen ha barátai vannak, elindított bennem egy olyan lavinát,amelyet akkor érzek, mikor valakinek súgni kell fizika közben. Ha nem tudom a választ, számít rám. Szeretném, ha a hátam az egész világnak, vagy legalább azoknak az embereknek a problémáit elbírná, akiket szeretek.

-Kirakhatok veled egy képet Snapre?- álltam mellé a telefonommal, miközben ő a maradék vizeket pakolta ki a régen zöld, mostanra szürkére kopott hűtőtáskából.

-Persze.- egyezett bele azonnal, mire magunk elé tartottam a kijelzőt. Fáradt mosoly ült mindkettőnk arcán.

Fiorékkal a Westend parkolóházában beszéltük meg hogy találkozunk, így a délutáni naplementében sétáltunk vissza az áruház felé.

-Egyébként, köszönöm,hogy ezeket megosztottad velem. – mutattam a Parlament irányába, mintha demokratikus titkokat árult volna el.

-Könnyű benned megbízni.

Fior és Baki már a kocsinál vártak minket, hulla fáradtan. Baki fejére egy kék kendő volt kötve. –Rambot is magunkkal visszük? – szóltam be neki, mire mind a hárman felnevettek. Szeretem, amikor az ember érzi az öniróniát, mert Baki saját magát nevette ki kegyetlenül.

-Találkoztam nagypapáddal. – ecseteltem boldogan Bakinak,hogy az öreg Tandl bácsi mennyire jó kondícióban állt neki a versenynek, és mennyire feldobott a vele való találkozó.

-Ja,mondta is,hogy találkozott a következő feleségével. Ezek szerint rád értette. – bökött oldalba Baki Fior előtt átnyúlva, -aki középen ült a kocsiban- én meg vihogva csapkodtam a kezét.

-Mi az Fior-Mior, elfáradtál? – pillantottam a legjobb barátnőmre a visszapillantót használva. Fior magához képest csendesen üldögélt, csak néha visongott, amikor Baki szadizta.

-Rányomultak a nagypapák, ez volt a baja. – szólt bele Baki, mielőtt bármit is válaszolhatott volna Fior.

Na,ennek az lett a következménye,hogy Fior elkezdte Baki fejét mindkét öklével ütni, mire ő röhögve reagált,hogy: miután beleverték a fejét a fémszekrénybe, attól is csak agyrázkódása lett, felőle addig üti, amíg el nem alszik.

-A nagyapád is ott volt, hogy mondhatsz ilyet? – verte egyre erősebben Fior a „beszólót”.

Én hátra fordulva röhögve figyeltem az eseményeket, Luke meg minden egyes piros lámpánál velünk együtt szórakozott.

Először Bakit, aztán Fiort rakta ki a házuk előtt Luke, akik sértődések közepette el sem köszöntek egymástól, de holnapra kinövik azt,hogy csak tizenhét évesek lesznek.

A házunkhoz érve már besötétedett, és meghökkenve tapasztaltam,hogy a házban nem égnek a villanyok.

-Köszönöm,hogy elhoztál. – vettem búcsút, amin egyébként percekig törtem a fejemet,mégis mivel köszönjek el,és ez tűnt a legmegfelelőbbnek. Akkor.

-Én a mai napot köszönöm. – nyílt meg teljesen, én meg azonnal oda hajoltam hozzá,hogy megöleljem. Meglepte ez a hirtelen szeretetrohamom, de viszonozta az ölelésemet.

-Szia Luke! – nyitottam ki a kocsi ajtaját, és kiszálltam.-

-Szia Tia! – húzta le a kocsi ablakát, aztán elhajtott.

Egy ideig még néztem a távolodó autót,még akkor is,mikor már nyoma sem volt.

Végül, kinyitottam a kaput, megsimogattam felettébb értelmesen rám tekintő kutyámat. A házba lépve egy cetli várt az asztalon.

„Vacsorázni mentünk a Il Forno-ba!”

Felmentem a szobámba, benyomtam a kedvenc zenelistámat, és elterülve az ágyamon,hagytam,hogy a „Love me like you do” hallgatása közben elragadjanak a mai nap emlékei. A zenét Fior csengőhangja zavarta meg, én meg az örömből ki sem látva vettem fel a telefont, és felváltva meséltük egy a legjobb barátnőmmel a mai nap eseményeit.

2.bejegyzés

2.nap

Az ébresztőmet négyszer nyomtam ki,ezért késve keltem fel, és arra kellett ébrednem,hogy Baki anyukája ráfeküdt a dudára, a drága fia meg már bemászott a kerítésen, valamint az ajtót veri. Míg kapkodva elkezdtem öltözni,végiggondoltam hogy a kutya tulajdonképpen miért is van, amikor Bakit minden észrevétel nélkül átengedte a rostán. Lényegtelen.

Tíz perccel később zihálva, izzadtan és smink nélkül rontottam ki az ajtón. Ezek után visszafordultam, mert a táskámat az étkezőasztalon felejtettem. Egyszerűbbnek tűnt nekem is áthajítani a méretes tatyómat a kerítésen, amit Baki akart elkapni. Viszont nem számított arra, hogy az anyósülés nyitott ajtajánál áll, és arra, hogy a táska baromi nehéz, ezért a lendülettől és a súlytól vele együtt fog az ülésre bezuhanni. Miután átlendítettem magam a kerítésen, feltéptem a Volvo ajtaját és bevágódtam középre. Baki lehajtotta a napellenzőt,és a tükörből engem nézett.

-Csini vagy!– gonoszkodott szándékosan,mire legyintve az ülésbe préselődtem, ugyanis a mamája a gázra taposott.

Egyébként az osztályunk annyira klassz közösség,hogy negyed kilencig huszonhét SMS-em jött arról,hogy mégis hol a fenében vagyunk Bakival? Fior négyszer hívott,egyszer fel is vettem, de csak a sikítását hallottam, ami valahogy így hangzott.:”Ábel, ne nyúlj a has..hahahahah”. Ezek után küldtem egy SMS-t az előbb említett osztálytársunknak, hogy akadjon le Fiorról.

Eközben Baki anyukája valami fura nyelven szentségelt, mert mindig megkaptuk a piros lámpát, azalatt az idő alatt meg engem szidott. Bea (Baki anyukája) a Batthyány térnél tudott minket kipaterolni az autóból. Miután Baki is kikecmergett a járdára, legalább egy fél percig megállás nélkül röhögtünk. Baki száguldani kezdett fel a domboldalon, én meg a levegőt kapkodva magyaráztam neki,hogy már nincs miért rohanni, úgyis elkésünk. Megtorpant, aztán pár másodpercig töprengett, és visszafelé kezdett a lejtőn gyalogolni. Ugyanahhoz a bolthoz (hívjuk a nevén:Spar) kajtattunk vissza, ahol Bea kirúgott minket a kocsiból. A boltban ketté váltunk, én a friss péksüteményeket vettem célba, ő meg az igazán tápláló kajákat,aminek minden második összetevője egy E betűvel kezdődő anyag. A pultos néni örömmel vette tudomásul,hogy három kakaós csigával szeretném hizlalni magamat a második tanítási napon. Persze ez nem igaz,hiszen én gondoltam Asai-ra és Fiorra is. Nem úgy,mint Baki, aki két Monster energiaitallal és egy fokhagymás chipsszel állt be mögém a kasszához. Hátra fordultam, és vigyorogva biccentettem neki,mire belebökött a mutatóujjával az oldalamba,mire sikítva felröhögtem.

-Ez nem játszótér, gyerekek!- förmedt ránk a pénztáros bácsi, akinek úgy tűnt,nincs olyan jó kedve,mint nekünk A homlokán lévő ráncokból ítélve, nem csak ma ilyen mogorva. Visszafojtott mosollyal leraktam a csigáimat és a kakaómat (az egyik hűtőpultban ő volt az utolsó,nem hagyhattam ott) a futószalagra.

Miután kiszabadultunk a boltból, várt még ránk a pontosan kiszámolt 123 lépcsőfok. Baki buzgón nekiveselkedett, én meg mögötte vonszoltam magam.

-Még hány lééhpcső?- kérdeztem,pontosabban lihegtem, és boldogan vettem tudomásul,miképp én szenvedek, Baki felbontotta az üdítőjét, és azt kezdte szürcsölgetni. Kösz szépen.

-Nem segítenél?- háborodtam fel a táskámat a földre csapva. Megjegyzés: fhúj, sikerült valami hányásra hasonlító dzsuvába beledobnom.

-Jó,add ide!- egyezett bele, majd visszanyúlt a táskámért, én meg a hátizsákja fogantyújába kapaszkodva hagytam, hogy engem meg a cuccomat is cipeljen.

A következő dilemma az volt, hogy jussunk át a portán. Végül, amolyan „ez az egyetlen lehetőség, induljunk!” vállrándítással lenyomtam az oroszlán alakú kilincset. Baki meggörnyedve kezdett rohanni fel a lépcsőn, én meg utána guggolva. Egyébként nem kellett volna ekkora felhajtást csapnunk,ugyanis a portás aludt, mint a gomba vagy bunda.

-Elegáns késés. – állapítottam meg a néma folyosón sétálva,amin csak a tornacipőnk  csapta zaj hallatszódott. Baki bólintott, aztán odalépett a második emelet 24-es ajtajához és benyitott. Nem azért nem volt szükség a kopogásra, mert udvariatlanok vagyunk,hogy csak úgy kitárjuk az ajtót. Egyedül a mi osztályunkhoz közeledve lehetett hallani lármát a kihalt átjárón. Tudják, Héper Csilla tanárnő nem a fegyelmezésben jeleskedik. Nem véletlenül ő mindenki kedvenc tanára. Oké, nem mindenkié,mert miután a 11/B. megviccelte,( nem, nem volt humoros puki párnát rakni a székére) minden órán művészettörténetből írtak dolgozatokat, sőt témazárókat is. A teremben a következő látvány tárult elénk: Ábel továbbra is a védtelen Fiort nyúzta, Asai japánul próbálta tanítani Letíciát,Roland sárgarépával kínálta meg a tanárnőt, Karina és Eszter képeket készítettek magukról, Joel és Lukrécia a terem végében egymást átkarolva nevetgéltek, Bendi a terem végében lévő Gergőnek ordított,Leó pálcikás jégkrémet eszegetett és a vele szemben ülő Szofinak öltögette a nyelvét ,Szebi meg szimplán bevackolta magát a sarokba, és elaludt.

A tanárnő mosolyogva üdvözölt minket, én meg a táskámat elhajítva siettem a legjobb barátnőm segítségére. Egy „Azonnal ereszd el!” felszólítással ugrottam Ábel lábára.. és egyszerűen beleharaptam. A fájdalomtól eltorzult arccal röhögött fel, és a megharapott pontot kezdte dörzsölni. Nos, ezzel nem tudom, hogy mit akart elérni, de a nyom egyre vörösebb lett. Ellenben, azonnal eleresztette Fiort,aki könnyektől csillogó szemmel állt fel a földről, ahol mindeddig Ábel terrorizálta.

-Hülye, honnan tudjam,hogy nem vagy veszett?- vágott riadt fejet Ábel,én meg elvigyorodtam úgy,hogy minden fogam kilátszódott. Ez, amolyan jelzés volt, hogy fogja be, máskülönben a fogsoromat újra a húsába vájom. Barátságos intésemet végiggondolva, feltartott kezekkel megadta magát.

A következő óránkat Thinschmidt tanárnővel élvezhettük. Az informatika terembe lépkedve felállt a pódiumra, és lecsapta a naplót. Utána kullogott a két segítője. Isti (végzős, Zsófi osztálytársa) vihogva intett nekünk, aztán a tanárnő figyelmeztette, hogy amennyiben nem vakarja le a vigyort a fejéről, a szertárban marad pakolni,ezek után komoly arckifejezéssel próbálta leraknia laptopot az asztalra. Elképedve néztem a mellette álló srácra.  Fekete, „Chill out!” feliratú pólót viselt, háromnegyedes farmert és tornacsukát. Fölfelé fújva próbálta elszabadult tincseit elhajtani a szeme elől. Ő volt,aki bámult tegnap. Átnyújtotta a tanárnőnek a halom papírt, amit szállítani kellett, aztán összefont karral megállt, és a zöldeskék szempárja megállapodott rajtam. Zavartan lesütöttem a szememet, és elpirulva fordultam a hozzám folyamatosan szövegelő Fiorhoz.

-Téged néz! – csapkodta a vállam izgatottan, én meg suttogva rászóltam, hogy ne verjen már!

-Gyerekek, pár perc! Istvánnal el kell intéznem pár dolgot! – jelentette ki a tanárnő, a többiek meg úgy értelmezték,hogy „a tanárnőnek dolga van,ergo szabad óra”. Pár perccel később felpillantottam, pontosan az engem leső szemekbe. Elkaptam a fejem,mert arra eszméltem, hogy Asai a nevemet üvölti.

-Szedd már le a hátamról! – csapkodta Fior vádliját háborodott tekintettel Asai. A szülők sokszor azon aggódnak, hogy a suliban milyen borzalmas dolgokat művelünk. Holott az idő nagy része konkrétan erről szól, például, hogy egymás hátán lovacskásat játszunk. Mivel az infó terem az alagsorban van, a tanárnő ordítva kiparancsolt minket, azon érvvel, hogy István a mulatozásunk miatt nem tud figyelni. Gyanítom,hogy a tanárnő gondolatait zavarta a tivornyázás.

Az iskoláról tudni kell,hogy a pincében van a leghűvösebb. Amint megindultunk kifelé az ajtón,akár egy állatcsorda, egymás után dőltek el az emberek a hideg kőpadlón. Fiort felrángattam, és a táskáját alágyömöszölve hagytam tovább fetrengeni Asai ölében. Aki mondjuk törökülésben ült, és meditálni szeretett volna (elvileg), azonban Fiort ez nem sűrűn érdekelte. Baki galád módon odament… nos, a nevét nem tudom. Tehát odament az engem mustráló fiúhoz, és a suli pincéjéről szóló horror történetekkel gazdagította műveltségét. A vállamat vonogatva kihalásztam a táskámból a kakaós csigámat (a másik kettőt Fior és Ákos pusztította el). Lábakon és kezeken átlépdelve, letelepedtem Fior mellé, majd eszegetni kezdtem. A mobilomat előhúztam a farmerem zsebéből, azt követően csináltam pár képet a kidőlt osztályról. Így, visszanézve, úgy néz ki,mint egy tömeggyilkosság helyszíne.

A teremből hatalmas ordítás hallatszott,Isti meg a röhögéstől vöröslő fejjel lépett ki az ajtón. Aztán a srác vállát megpaskolva, aki épp Bakival nevetett valamin,átléptek vagy ráléptek a fetrengőkre, és felbaktattak a lépcsőn.Baki furcsa mosollyal az arcán ült le mellém, én meg villantottam rá egy csokis mosolyt.A kivételesen nyugis infó után következett a kémia. Fábián tanárnő derűsen sétált be a terembe, kezében egy kartondobozzal.

-A mai órán a kálium-permanganát oldódását mutatom be nektek! Kérnék két diákot, aki a segítségemre lesz! – tette le az asztalra a dobozt, utána mindenféle kémcsöveket és lombikokat pakolt ki belőle.

Miután akkora túljelentkezés volt a posztra, hogy segítsünk a tanárnőnek, ő kezdett körbepásztázni a teremben áldozatok után.

-Fanni és Szebi! – mosolyodott el a tanárnő, ami akár még bíztató is lehetett volna. Viszont ebben az esetben azt jelentette, hogy „gyertek nyugodtan, úgyis felrobbantok mindent!”. Fanni rémült arccal nézett vissza ránk, mikor kisétált a táblához. Szebi meg előguberálta a hátizsákjából a napszemüvegét védelem céljából.

-Miért van rajtad napszemüveg?- érdeklődött a tanárnő Szebit kémlelve, aki fekete lencsék mögül nézelődött,közben meg vizet öntött egy átlátszó lombikba.

-Mert nem akarok meghalni. – felelte a (szerinte) logikus választ Szebi,mire mindannyian felnevettünk. A tanárnő értetlenül rázta a fejét, aztán Fanni kezébe nyomott egy fehér műanyag kanalat és egy dobozkát, benne lila kristálydarabkákkal.

-Tehát, Fanni az oldott anyagot fogja az oldószerbe rakni. Így jön létre az oldat.– kommentálta előre a történéseket a tanárnő. Fanni remegő kézzel belenyúlt a tégelybe, és félkanálnyi kálium-permanganátot kikapargatva a Szebi által tartott vízzel teli üvegbe szórta. A víz azonnal lilára színeződött, mi meg megtapsoltuk a két túlélőt.

Máskülönben, szegény tanárnő azt hitte a kísérlet kap ekkora ovációt, de mindegy.

Mivel idén szeptember elseje csütörtökre esett, a mai nap minden diák a meg kell őrülni,még tart a nyár elképzelés alapján parádézott a suliban. Az órarendünkben a pénteki nap a legszerencsésebb, öt óránk van. A duplakémia után már csak egy irodalmat kellett kibírnunk, ahol Ráday tanár úr a felvilágosodásról olvasott fel nekünk. Már mindannyian a hétvégénket tervezgettük, erre totálisan bealtat minket. Bágyadtan kaptam fel a fejemet,mikor egy pillanatra abbamaradt az olvasás. A tanár úr összeráncolt szemöldökkel nézett Ábelre.

-Fiam! Mégis miért használod a telefont órán? – botránkozott meg teljesen, én meg Fior vállába fúrva próbáltam visszatartani a nevetésem. Ábel pár másodpercig gondolkozott egy frappáns válaszon, aztán zárolva a telefonját megszólalt:

-Csak megnéztem a Wikipédián a Felvilágosítást! – közölte komoly arckifejezéssel, mire az egész osztály egy emberként nevetett fel. Tudniillik mi a Felvilágosodásról tanultunk. És kicsöngettek.

Fiorral egyszerre ugrottunk fel a padból, aztán egymást majd’ fellökve rohantunk le a lépcsőn. A legtöbb osztálynak pénteken hat esetleg hét órája van,ezért az egész folyosó kongott. Nevetve vártam Fiort a lépcső alján, mert úgy döntött, ő fenekén ülve, ugrálva fog lejönni a lépcsőn. Nos, a tapasztalata az lett, hogy nagyon fáj tőle az ember hátsója.

Fél órával később Fior szobájában festegettük a körmünket, ő kékre, én vörösre. Sokáig néma csendben ültem, amíg ő mindenféléről locsogott, végül félbeszakítva saját magát, csendben méregetett.

-Miért nézett?- kérdeztem magam elé suttogva. Nem kellett mondanom, hogy ki és mikor. Tudta ő nagyon jól. A körmeit vizslatva tanakodott, és úgy tűnt, nem fog választ adni a kérdésemre.

-Biztos észrevette, hogy nincs rajtad smink. Megdöbbentette a látvány. – bazsalygott,mint a vadalma. Amint kimondta, abban a pillanatban felpattant a szőnyegről és rohanni kezdett. Jól is tette, mert egy párnával rohantam utána. Amint elkaptam a lábát,elterült a fürdőszobában, én meg ütlegelni kezdtem a Gru-s huzatú kispárnával. Amikor teljesen elfáradtam, nevetve dőltem mellé, puszit nyomva a kimelegedett arcára.

Otthon senkit nem találtam, úgyhogy a hűtőből szerzett epres joghurtommal vonultam fel a szobámba. Hiszen leckét nem kaptunk, ezért tanulnivaló sem volt, gondoltam lazítani fogok. Átöltöztem itthoni szerelésbe, ami annyiból áll, hogy „I <3 Paris” pólóban és fehér farmersortban kiülök napozni az erkélyre. Kivittem magammal a laptopot és a könyvet. Utóbbit nem tudom miért, ugyanis tudtam, hogy úgysem fogok olvasni. Amíg a gép betöltött, csipogott kettőt a telefonom. Snapchaten jött értesítés, hogy valaki felvett. Rányomtam az ikonra, és éreztem, hogy a nevet olvasva a szívem természetellenesen kezdett verni. Rögvest rámentem az üzenetküldésre, ( azt kérdeztem?Ki vagy Luke97?) aztán már jött is a válasz. Egy kép formájában,amihez ennyit fűzött.: Hátha így felismersz. A tenyerembe temetve az arcomat nem bírtam abbahagyni a vigyorgást.

Tiaa26 : Fel J

Luke97: Tudod, elég romantikus dolognak tartom, hogy jó barátodtól kipuhatolóztam a nevedet.

Tiaa26: Baki?Az árulója..Mit szeretnél?

Luke97:Én ugyan semmit.

Tiaa26:Hűűha.

Luke97:Ez annyira szokatlan?

Tiaa26:Te megkerestél Facebookon is?

Luke97: huszonegyedik század.:D

Facebookon gondolkozás nélkül visszajelöltem Bender Levente Luke-ot. Volt bennem annyi lélekerő, hogy nem kezdtem el azonnali a képeit nézegetni, hanem megírtam neki,hogy inkább Facebookon zaklasson.

Közben remegő kézzel írtam egy üzenetet Fiornak. Ami körülbelül ennyiből állt.:Uramisten! Vaaa..Fior.Itt vaaan!

Nem csoda, hogy szerencsétlenre a szívbajt hoztam. Azonnal válaszolt:

Fior: MI TÖRTÉNT?

Tia: Megkeresett.

Fior:KI????

Tia: Nyugi mar, Luke. Aki nezett…uristen.

Fior: Vaaa. De kiraly*_*

Tia: Fior.

Fior: Tia.

Tia:Sokkot kaptam.

Fior: Tudom,nagyon jol tudom. Csak ne pattanjon el megint a szemedben az ér.

Rendben, ezt az emléket fontosnak tartom leírni. Amikor két éve Krétán nyaraltunk két megrázó élményben is részem volt. Az egyik, hogy a görögök felettébb higiénikusan szennyvízzel locsolnak. Mivel orvos-családban élek, számunkra fontos az, hogy egészségügyileg megfelelő dolgok vegyenek körbe. Ezért olyan érzésem volt, mintha Párizsban, a csatornahálózatban járkáltam volna. Kettő az egyben akció. A másik, jóval lesújtóbb élményem akkor történt, amikor kimostam a cipőmet ,– nem ez volt a felkavaró momentum- mivel aznap a sivatagban vörös színre váltott a fehér gumitalpa. A cipőm már több órája száradt kint, a nővéreimmel, akikkel egy szobába kárhoztattak minket a lefekvéshez készülődtünk, amikor is Fanni felsikított, hogy ott van a cipőmben egy kabóca. Tudjátok az mi? Egy patkány méretű, ciripelő, undorító, csótányra hajazó bogár. Kicsit térjünk el a tárgytól. Nagy felháborodást keltett bennem, hogy a Mulan című mesében Mulannak kabócája van. Ott a kabóca egy cuki, kicsi, színes bogár. Szóval, ezek után rám szólt, hogy még most vegyem ki onnan a négylábút ( négy lába van, asztal de nem szék?), mert holnapra kikel a cipőmben még ötezer ilyen. Ezt követően a testvérem telefonjával kimerészkedtem a tolóajtón az erkélyre. Közben Fanni, hogy lelket öntsön belém, mögöttem állva, szigorúan a tolóajtótól két méterre osztotta az észt. Óvatosan megpöcköltem azt a cipőt, aminek új lakója lett, de erre a kis lény átszaladt a másikba. Itt kezdtem igazán megrémülni. Ekkor a már felszabadított egyik párral megütögettem a lábbelit, mire a kabóca …a tolóajtó felé, amit addigra kedves nővérem bezárt. A bogár az ajtó résébe fészkelte magát, ezért se be se ki nem tudtunk jönni. Ekkor hát hívni kell a megmentőt, ki mást?: ANYÁT. Szerencsére a telefon nálam volt, ezért rögtön tudtam tárcsázni,mire anya félkómásan kitrappolt az erkélyre, amely a velünk szomszédos ház tetején volt. Sipítottam neki, hogy segítség, mire ő hálóingben futni kezdett, én meg a cigizőknek kirakott székre állva Candy Crush-sal ütöttem el az időt. Fanni és Zsófi,- aki addigra végzett a fürdéssel-, röhögve szemlélték az eseményeket. Anya megérkezett, a kabóca meg felém közeledett. Ekkora kihasználta az alkalmat Anyci, és kisurrant hozzánk… a Krétán vett vadonatúj Conversemmel. Ezek után a kabóca és Anyu gigászi összecsapása történt meg, amit nem mesélek el, mert nem volt oly emberfeletti. A lényeg, hogy kabóca úr egy óvatlan pillanatban közeledni kezdett a lábamhoz, mire anya kivasalta a cipőmmel. A nemes nővéreim ezek után kijelentették, hogy ők még ilyen riadt arcot, tekintetet soha nem láttak, ha felvették volna, már rég a megosztókon lennék a sztár. Erre a remek  elméletre annyi volt a válaszom, hogy a préselt kabóca nem mutatna olyan jól az albumomban, mint az őszibarackfa levelei. És reggel úgy keltem, hogy azt hittem, én vagyok  a Terminátor. Most már értitek, hogy Fiornak ez miért volt egy galád megszólalása.

Ezek után hagyta, hogy tovább beszélgessek Luke-kal, akivel egy idő után nem voltam kimért. Pár órával később ( még mindig beszélgettünk), hallottam, hogy feltépi Bálint a bejárati ajtót.

-Szia Dorka!- ordibált fel nekem az öcsém, aki valószínűleg azt hitte, az elmúlt egy nap alatt megsüketültem, és azért kell ekkora decibellel kiabálnia, hogy még a süketek is újra képesek legyenek hallani.

Mielőtt lementem volna üdvözölni minden családtagomat, aki csak megérkezett, írtam Luke-nak.

Tia:Vársz egy picit?

Luke: Én várok. J

Tia: J

Határtalanul boldogan öleltem át anyát, aki kissé furán méregetett. Nem tudta eldönteni, hogy minek örülök, végül betudta annak,nekik. Igen,szerintem is jobb,ha így gondolja.

-Mi volt ma a suliban? – kezdett a táskájából almákat kipakolni, aztán egyet a kezembe nyomott, erősen azzal a szándékkal, hogy egyem meg.

-Elaludtam, Bakival késtünk és Fábián ma sem robbantotta fel minket. – ecseteltem aprólékosan, ami csak az eszembe jutott arról, miként telt a mai nap. Természetesen nagyon nem azon örvendett a fejem,hogy túléltük a vegyészkedést.

-És minek örülsz ennyire? – kérdezte, enyhén aggódva a szellemi egészségemért, mikor már két percre fülig érő szájjal harapdáltam az íztelen gyümölcsöt. Anyának megszállottsága, hogy minden második nap a Tescoba jár, mert akkor vannak a „tuti akciók”. Most is büszkén mutogatta nekem, hogy nyolcszáz forintért micsoda remek buborékfújó szettet vett. Éljenek az örökifjak!

A henger alakú dobozok, amelyeknek a tetején Spongyabob vigyorgott, belőlem is előhozták a gyereket, ezért azonnal felbontottam és anya nagy örömére a lakásban kezdtem fújogatni.

- Csak jó napom van. – vontam meg a vállamat, utána visszatekerve a dobozka tetejét, az asztalra helyeztem, aztán az öcsém fejét megpaskolva (valamiért mindig a lépcsőre ül vonatot építeni) visszavándoroltam a kuckómba.

A laptopom mellett a telefonom őrületes táncot járt a napozóágyon, ahol hagytam. A kijelzőn Baki vigyorgott, mellette Fior, aki a hajából bajuszt kreált magának.

-Sziaaa. – nyomtam rá a fogadás gombra, aztán a kihangosításra. Közben elhelyezkedtem a nyugszéken, és az ölembe vettem a gépemet.

-Szia. Hétfőn elvigyünk? – szólt bele a telefonba, miután nem mocorogtam többet.

-Ha elalszom, inkább mássz be az ablakon. – jelentettem ki,ezzel egyértelművé téve, hogy szeretnék velük utazni.

-Megjegyeztem. - röhögött fel, mire én is elmosolyodtam.

-Hé! Te kiadtál engem Luke-nak. – váltottam át egy másik témára, mert egy árulót meg kell büntetni.

-Mit érdemelek ezért? – sóhajtott hatalmasat, mert szerintem elképzelte, hogy Fiorral és Asai-val mennyire megfogjuk szívatni.

-Majd meglátod. – titokzatoskodtam. Az igazat megvallva, úgy gondoltam nem jár megrovás.

Ezek után még beszélgettünk volna, ha Asai nem üvölt bele a telefonba, hogy „Mata ne!”, és ezzel nem süketíti meg Bakit és engem. Azt nem tudom, hogy miért teszi őt boldoggá, hogy japánul ordít a PS-játék közben.

Miután már esteledni kezdett, inkább az íróasztalomhoz telepedtem le, aztán hallottam, hogy valaki ismerős léptekkel feljön a lépcsőn, aztán benyit. Rutinmozdulattal rányomtam a piros x-re a képernyőn, és mosolyogva integettem Zsófinak.

-Mi volt a suliban? – kérdezte. Kár volt, mert az egész napot el akartam neki mesélni – egy kis részletet kihagyva-, úgyhogy fél tízig az ágyamban gubbasztva regéltem neki a nap eseményeiről.

A beszélgetésünknek néha félbeszakította, hogy Fior, Baki, Asai, Luke és egyéb emberek állandóan üzenetekkel bombáztak.

-Na, hagylak aludni. Ne maradj fent sokáig! Holnap feleltek!– kászálódott ki az ágyamból, aztán behúzta maga mögött az ajtómat, és kiment. Jobbra döntött fejjel néztem utána, ugyanis péntek este volt. Nem érdekes.

Tia: Megyek filmet nézni.

Luke: Oké, jó éjt!

Tia: Jó éjt. J

Luke: Akkor holnap.

Tia: Mi lesz holnap?!

Na,erre nem válaszolt. Mosolyogva zároltam le a telefonomat, és töltöttem be a laptopon a Bosszúállók című filmet.  Az egész film nézése közben azon kattogott az agyam, hogy mégis mire számítsak 10 óra múlva, mikor péntek van?

1.bejegyzés

Kedves Naplóm! Mayer Dorottya vagyok, 16 éves…ajj, most komolyan előröl kellene kezdenem a mesélést?Írjam le az unalmasabbnál unalmasabb dolgokat magamról? Nem hinném,hogy a harmadik sornál bárki is tovább olvasná,ha megtalálná. (Ez jó taktika lehet, ha nem akarjuk,hogy anyánk beleolvasson a naplónkba!)

Tehát, Mayer Dorottya vagyok, más néven Tia vagy Dorka. A tizenhatot töltöttem júniusban,pontosabban huszonhatodikán. Amiről felismerhetsz: barna hajam van,barna szemem, átlagos testalkatom. Egész biztos meg fogsz ismerni a hatszáz ugyanolyan lány között,maximálisan átlagos vagyok. Idén leszek, illetve vagyok, -ugyanis hajnali kettő van- harmadikos a Toldy István Gimnáziumban. Ha már ennyire bemutatkozósra vettük a figurát, akkor bemutatom a családomat:

nálunk a szokatlan dolgok is szokványosak.

Most biztos azt gondoljátok, hogy ezt csak úgy mondom. Gondoljátok végig, melyik család menne el szórakozásképpen hétvégén össznépi párnacsatázásra?

Viccet félretéve ( hogy lehet egy poént félretenni?) a családom elég nagy.. és lármás.

Apa:sebész, aki most épp rendelő igazgató.

Anya: tanár,aki most épp tanár. Másodikos kis lurkókat okítja.

Fanni: húsz éves, nagyon-nagyon vörös a haja és..igazából nem tudom,mit is tanul.

Zsófi:tizenhét, iskolatársam és a reggeleimet ő színesíti meg.

Bálint:kilenc éves és egy ördög.

Elvis: na, ő nem a nyolcvanhatodik testvérem, akinek már csak a király neve jutott, hanem ő a családunk hetedik tagja, a golden retrieverünk.

Szóval, most bemutattam a ház népét. Apropó, a házunk egy csendesebb részen van,Budapesttől félórányira.

1.nap:

Voltaképpen a mai napban semmi különleges nem volt, de azért egy órát szánok rá, és leírom a főbb eseményeket. A huszonkilenc fős osztályunkba érkezett egy új lány, akit Fior-ral (Fioretta) a szárnyaink alá vettünk. Tüstént megsajnálom azokat, akik egy összeszokott közösségbe érkeznek, hiszen elsőben én is félévkor kerültem az iskolába.

Letíciának (igen, körülbelül a harmadik szünetben megszólalt) végigmutogattuk az iskolát, a pincétől egészen a csarnokig. Az új szerzetet a többiek is hamar befogadták, pedig nem vagyunk mi azok az adoptáló típusok. Ezzel az osztállyal az a nagy szerencse, hogy semmiféle klikkesedés nincs. Az osztályból a kezdetek óta a legjobb barátnőm Fior, a legjobb barátaim Asai és Baki. Az utolsó két név úgy érzem, magyarázatot követel. Kezdjük az egyszerűbbel:Asai Genya, a japán osztálytársunk. Nem hiszem, hogy ragozni kéne, miért a vezetéknevén szólítjuk. Utána Bakai Barnabás. Azt hihetnénk a vezetékneve miatt a becenév, azonban nem. Baki kiskorában kaszkadőrnek készült, össze sem tudnám szerintem számolni,hány olyan tagja maradt, amely nem tört el vagy nem kellett műteni. Természetesen a többieket is ugyanúgy imádom, viszont ha már megkülönböztetésképpen a barátok szó elé rakjuk a „legjobbat”, akkor nekem ők azok.

Az osztályfőnök opcióknál az osztálynak inkább csendben meglapulhatott volna,valamint várhatta volna a további lehetőségeket. Bemutatnám nektek Dr.Thinschmidt Máriát, a 10./C osztályfőnökét,aki matematikával és informatikával szórakoztat minket minden nap. Szerencsére nincs több „tikával” végződő tantárgy. Alapjába véve nem lenne vele olyan nagy gond, ha az informatika tankönyvben nem az Excel-táblázatban kéne másodfokú függvényeket számolni, és matekon nem a könyv szerkesztési problémáit kellene lapra vetni. Úgyhogy kedves szülők, így várjátok el tőlünk,hogy normálisak legyünk!

Fiorral egyébként az egész nyarat együtt töltöttük a Balatonon. Apáék minden évben ugyanazt a nyaralót bérlik Lellén,ahová csapatostul szoktunk lejárni. Idén be volt osztva,hogy az első két hétben a család van lent. Ehhez mindig jó pofát vágunk, hiszen valamit valamiért elven alapszik a független nyaralásunk. Egyébként idén sem öltünk meg senkit, csak nekem sikerült méhecskébe lépnem. Azonfelül írni fogok a balatonlellei Lidl-nek egy panaszlevelet, hogy nem volt poénos egy félig felolvadt fagyasztott málnát tartani a lábamra ,mondjuk egy zacskó jég helyett. Nem érdekes.

Aztán a família vakációja után Zsófi és a barátja, Erik voltak lent lamúrozni. Igaz,ez nem a Szajna partja volt. Utánuk következett Fanni és a barátja, Gábor. Amíg ők voltak lent, felvetettem anyáéknak, hogy mi lenne, ha jövőre kő-papír-ollóval döntenénk arról,milyen sorrendben megyünk le. Így hát, Fiornak és nekem maradt július legvége, ugyanakkor augusztus közepéig a két szerelmes párral és Fiorral élveztük a nyaraló minden percét. Ezalatt Asai és Baki is lejött hozzánk egy-két napra,viszont nekik is zsúfolt nyaruk volt. Asai Rómában tett egyhetes látogatást,amiről csak annyi hozzáfűznivalója volt,hogy látta a százhatod unokatestvérét fotózni az egyik fát. Baki a görögöket riogatta a szaltóival Krétán.

-Senki nem talált rád a nyár alatt?- pattant fel a padomra Ábel, megvillantva reklámmosolyát. Ábel az a fajta fiú, aki tudja,hogy jól néz ki, és neki olyan lány kell, aki nála is jobban néz ki. Narcisztikus lányok figyelmét kérném.

-Na, húzz innen!- állt fel mögülem Baki, és egy mozdulattal lelökte az asztalról. Nagy lármát csapva zuhant a lábamra, ezért Ráday Géza tanár úr egy pillanatra emelte fel a fejét a naplóból. Megbizonyosodott róla, hogy mindenki épségben van,aztán tovább jegyzetelte..a valamit. Ráday a magyar tanár,irodalom órákon általában énekel ( a históriák szerint operaénekes akart lenni), nyelvtanon meg a naplóból annotál hevesen. Hozzászoktunk,mindent otthon dolgozunk ki,sokkal jobb így, hogy minden nap van egy kötetlen óránk.

A mi termünk hivatalosan a biológia terem,ahol mindenféle szag terjeng reggelente. Ezt szeretnénk a büdös vegyszereknek betudni, ellenben inkább a kitömött állatoknak és az oldatokban úszkáló békáknak köszönhető. Most egyszerre ismertetni fogom az osztálytársaim nevét és az osztály elrendezését.

Az osztályunk téglalap alakú, az ajtók két méter magasak,fából készültek. A falak világoskékre vannak festve (tavaly az osztálypénzbe és a hétvégénkbe került). Az ajtón belépve, jobbra van a számítógép, amihez csatlakozik a plafon tetejére szögelt kivetítő is. Középen van elhelyezve a tanári asztal is, kombinálva a sivárságát egy irodai, gurulós székkel. A padok egészen az osztály legvégéig húzódnak el, ahol az iskolai szekrényeink állnak. Fiorral egyet ketten használunk, miénk a 22.-es. Egy padsorban öten ülünk, és hat padsor van. Balról jobbra haladva ismertetem az ülésrendet:

Ákos,Erik,Heki,Ábel,Leó

Tia(én),Fior,Olívia,Szofi,Lara,

Baki,Asai,Bendi,Letícia,Gergő

Joel,Lukrécia,Maja,Miklós,Roland

Szebi,Ádám,Dávid,Karina,Eszter

Gréta,Fanni,Janka,Máté,Gergő

 Azaz tizenhét fiú és tizenhárom lány. A mindennapjaink egyébként elég eseménydúsan telnek. Letícia például megijedt attól,hogy Baki a padokon átugrálva járkál a teremben, hogy Roland tizenhat évesen miért eszik sárgarépát óra közben, hogy Fior miért csapkod zabosan hátra,amikor Asai bökdösi,hogy Joel és Lukrécia miért nem tud elszakadni egymás csőrétől,vagy éppen,hogy én miért kamerázom röhögve  szünetben (néha órán is) a többiek húzásait.

-Jó napot kívánok!- csörtetett be a terembe Fábián Aranka,kémia tanár. A tanárnőről annyit tudok elmondani,hogy egy őrült. Komolyan, nem is kell megmagyaráznom.

-Jó napot kívánunk Tanárnő!- kántáltuk egyszerre. Egyedül Letícia szája nem mozgott.

-Ákos,kérlek ossz lapokat! Látom, üdvözölhetünk magunk között egy új diákot.- forgatta a fejét a tanárnő,aztán megállapodott a tekintete Ákoson, aki még mindig csak ült és Erikkel vihogott valamin. 

–Kolcsár, mit mondtam neked?-szórt szikrát a szeme,Ákos meg felpattant, kikapta a kezéből,aztán maga elé motyogva osztogatni kezdett.

Éreztem,hogy valami megböki a vállamat. Összevont szemöldökkel fordultam hátra. Letícia zavartan nézett rám,Baki fél szemmel minket figyelt, de közben Fior hülyeségén nevetett.

-Dolit írunk?-kérdezte,mire én hangosan felnevettem,az osztályban meg síri csend lett. Mindenki engem nézett. Továbbra is legyintve nevettem, és magamban sajnálatomat fejeztem ki,hogy nem világosítottuk fel az ideális pedagógusainkról.

Felfirkantottam a lapra a nevem, velem egy időben a tanárnő is felírta a táblára az A és B csoport kérdését.:Írj példát a Redoxireakcióra!

Összesen ennyi állt rajta. Bármennyire is próbáltam,soha nem sikerült megértenem,hogy a tanárnő miért írja fel,hogy A és B feladat,mikor ugyanazt a kérdést teszi fel mind a két csoport számára. Éljen az ésszerűség!

Fiorral az a taktikánk,hogy megpróbálunk összedolgozni,viszont ha sehogy sem megy,próbáljuk rávenni a mögöttünk hárommal ülő Szebit,hogy segítsen. Van,hogy ehhez a telefonját kell rezegtetnünk,esetleg dobálni papírgalacsinnal vagy, ha az nincs, megszáradt kenyérhéjjal. Általában a stratégiánk az,hogy hátulról előre megy a puska,viszont most én kaptam meg üzenetben elsőnek a segítséget,ezért körüzenetben továbbítottam mindenkinek. Sok szeretettel!

Az első két óra után következett a három osztályfőnökink. Lehet, hogy vannak emberek,akiknek ez a „beszélgetős-óra”. Üzenném nekik,hogy használják ki! Thinschmidt tanárnő hatalmas termosszal érkezik,ami kávéval van töltve. És csodálkoznak az emberek,hogy hiperaktív, amikor egy nap megiszik két liter kávét? Maga után hozatja egy felsőbb évessel a laptopját, ami legalább hat zsinórral van körbetekerve. Már mindannyian előkészítettük a jegyzetfüzetet,várjuk,hogy kezdődjön az eszméletlen tempójú diktálás. Felcsapja a számítógép tetejét,mi meg visszafojtott nevetéssel várjuk,hogy idén hány órát kell túlélnünk vele.

-Nos. Szóljatok,ha készen álltok!- nyújtogatja a nyakát,miközben a szemüvege az orra hegyéig lecsúszik.

-Szerintem startolhatunk!- kiáltja mögöttem Baki, és mindannyian felvihogunk.

Az órarend idén sem túl kedvező, de legalább nincs duplakémia, ellenben van egy duplamatek és duplafizikánk. Egyébként nyavalyogni valónk nincsen,hiszen csak három órát szakítják szét az osztályunkat. Németen Bakival egyedül mi vagyunk az osztályból, a többiek mind b-sekkel vannak angolon.

-Komolyan egy nap lesz fizika,duplamatek és info?- csattant fel Ábel,én meg elképzeltem,ahogy három órán át hallgathatjuk a tanárnő lamentálását.

-Csütörtök: ének,angol,biológia…- regélte tovább a tanárnő szemrebbenés nélkül,mi meg egyszerre hördültünk fel, hogy lemaradtunk.

Miután befejeztük az órarend diktálását, kezdődhetett az elbeszélgetés arról, mit lehet és mit nem. Tényleg erről beszélgetünk, pedig semmi rosszat nem csináltunk.

-Örülnék, ha a 10./C ebben az évben nem törné be az alumínium szekrényt Baki fejével!- hívja fel az első dologra a figyelmünket. Oké, talán van egy kis oka annak, hogy eltiltottak minket az iskolai programokról év végén,és az osztály a vidámparkba mehetett osztálykirándulni.

Azon a napon az osztályban legalább minden ember kettő beírást kapott. Az egész úgy kezdődött, hogy Baki újabb attrakcióval szórakoztatott minket a hajnali órákban, mivel aznap nulladikunk volt. Az egész iskola olyan volt, mint egy kísértetjárta kastély, sehol senki nem volt. Az első baleset, ami abban az órában megtörtént,az volt, hogy Fior elaludt a könyökére támaszkodva,aztán kicsúszott a feje alól a keze,és lefejelte a padot. Pontosabban leorrolta, hiszen az orra tört be.

Miután Ulrich György tanár úr nem jött órára, feltaláltuk magunkat. A legtöbben reggelizni kezdtek,én Fior orrára nyomtam a jeges teámat,Leó megpróbált kimászni az ablakon,Ábel meg a Facebook-ján válaszolgatott a tanári számítógépet hívva segítségül. Baki a gurulós széken próbált fejen állni,és miután hatalmasat zakózott, kijelentette,hogy neki „kőbő’” van a feje, át tud hatolni mindenen. Mindezt azon következtetés alapján,hogy nem törte be,amikor a laminált padlóhoz vágta.

Ezek után a fiúknak remek ötlet pattant ki a fejükből. A padokat oldalra húzva a tanári asztaltól indulva, Bakit keresztüldobják az alumínium szekrényen. Fior sírva röhögött az elméleten, viszont az arca minden pillanatban megrándult, mikor belenyilallt a fájdalom a törött orra miatt. Én az egyik padra állva vettem az eseményeket, velem szemben meg Asai vett engem és az eseményeket. A fiúk négyen felkapták Bakit, aki hason feküdt és egy „Egy,két, há’ hórukk!” felkiáltással rohanni kezdtek a terem végébe. Bakit fél méterrel a zárt szekrény előtt meglökték, ő meg hatalmas zajjal csapódott neki. Ernyedten csúszott le a szekrény közepétől a padlóig. Belőlem tört ki elsőnek a röhögés, ide-oda tántorogtam a nevetéstől. Nem figyeltem, és egy óvatlan pillanatban az asztal szélére léptem, és egy másodperc alatt lecsúsztam róla,és a hátamra zuhantam. Ketten feküdtünk a földön félájultan, de a többiek csak görnyedten vihogva mutogattak ránk. Így történt, hogy Baki,Fior és én is a kórház röntgenén kötöttünk ki már reggel nyolc óra hét perckor.

-Továbbá örülnék,ha idén nem riogatnátok Magócsi tanárnőt,hogy a formalinban tárolt szöcskéket áttennétek a békához. A tanárnő valóban megijedt. – rázta a fejét Thinschmidt, amolyan „neheztelek rátok” pillantással.

A fiúk jópofa dolognak tartották,hogy csipesszel kiszedegetik a szöcskéket, és átrakják a löttybe úszkáló béka mellé, olyan indokkal,miszerint majd megeszi őket. Mi és a biológia.

-Az iskola házirendje újításokat tett a cigarettázás rendjéről is! Örülnék,ha ezt átolvasnátok!- vetett szúró pillantást az osztály füstölőgépeire. Akik meg a pad alatt röhögve összepacsiztak. Az osztályból Ábel, Leó,Lara, Gergő és Roland pöfékelnek. Valahogy mindig sikerül kijátszaniuk a szabályokat,amelyek a cigizésre vonatkoznak.

Mi lehet, hogy pancserek vagyunk,mert nem szívjuk egymás után a bagókat. Viszont én úgy gondolom,hogy az ember eleve is sokszor beteg,minek roncsolni még ezzel is magunkat?

Joel ezek után veszekedni kezdett Thinschmidt-tel,hogy a szabályzat nem tér ki a szerelemre. Ezek után a tanárnő rávágta,hogy azért, mert még egy csimpánz is feltudná fogni,hogy nem csókolgathatja a barátnőjét óra alatt. Erre Joel kikérte magának,hogy a tanárnő egy állathoz hasonlítja,a tanárnő meg kijelentette,hogy az állatok azok,akikre ahol éppen rájön, ott élnek nemi életet. Én nyitott szemmel aludtam,és hagytam,hogy Fior a derekamat átölelve rajtam aludjon. A csengő hangja a felszabadulásunkat jelezte.

A többiek,mintha a halál karmából menekülnének ( kis igazság van benne),úgy rohantak ki az ajtón. Fiorral összekarolva andalogtunk lefelé a lépcsőn,mikor észrevettem,hogy valaki bámul. Összeráncolt szemöldökkel fordultam a fiú felé. Új, ezt ránézésre tudtam. Vagy száznyolcvanöt centi, hófehér, rövid ujjú pólója alól kilátszódtak a bicepszei,szőkésbarna haja hátra volt simítva és zöldeskék szemeivel engem vizslatott továbbra is.

-Kit nézünk?- perdült meg a tengelye körül Fior,miközben minden irányból kerülgettek minket a diákok,mivel úgy döntöttem,hogy a lépcső tetején fogják a lábaim felmondani a szolgálatot.

-Ő ki?- mutattam a srácra fürkésző pillantásokkal. Fior végre befejezte a forgolódást, és az említett fiúra nézett, akihez odament a végzős osztályból Amanda,(Zsófi osztálytársa) és mesterkélt vigyorral a fején visszaterelte az osztályba.

-Végzős, asszem’ Zsófi osztálytársa. – turkált a táskájában,aztán egy original csomagos rágót húzott ki a legmélyéről,aztán felbontva, a szájába dobott kettőt.

Dobok egy SMS-t anyának,hogy Fiorral és Bakival leszek. Lesütött szemmel vigyorgok, mert válasznak egy mosolygós smiley érkezett. Fiorral ledobjuk náluk a cuccunkat,aztán megyünk is Bakihoz a Városligetbe. Egyébként Fior a Rózsadombon lakik, és a mamája minden nap eljön érte.

Kiélvezzük a nyár utolsó napjait, mert a tizedik nem lesz ám olyan könnyű,mint amilyennek tűnt júliusban. Bakival karöltve sétálgatok, és röhögve magyarázok Fiornak, aki rollerral akart jönni mindenképp,hogy ne menjen neki az embereknek. Odalépek az egyik árushoz, aki vattacukrot árul, és azonnal veszek egy áfonyásat. Az árus hátrébb lépett eggyel,mivel mögém látott,hogy Fior nagy sebességgel közeledik felénk, és sikerült magát úgy megállítania,hogy belefejelt a frissen vásárolt édességembe. Baki eközben nevetve fotózott minket. S miután Fiort megetettük rendesen vattacukorral, újra a rollerező gyerekek közé vetette magát. A különbség csupán annyi, hogy ő a tizenhetet tölti decemberben, a gyerekek meg maximum a hetet.

Tovább sétálgatva találtunk egy nagyjából árnyékban lévő padot,(elég nem, ha a lábai az árnyékban vannak, legalább a lábunk nem pirul meg) és azonnal lecsaptunk rá. Baki a szénsavas ásványvizével locsolta a hőségben a fejét, ami ebben a kánikulában öt perc alatt felforrt, én meg szórakozásképpen a nyelvemet mutogattam neki, ami „bekékült” az áfonyás vattacukortól. Miután már meg akartunk halni a melegben, és Fior sehol nem volt, felpattantunk és a keresésére indultunk. Én addig kiraktam Snapchat-re egy képet, azzal a felirattal,hogy: „Elveszett a Városligetben. Nem harap!” és hozzá Fior-ról egy fénykép. Mire megtaláltuk, Baki elátkozta mindennek a barátnőnket, én meg vagy öt üzenetet kaptam, hogy szívesen megtalálnák ezt a lányt..bah. A gördeszka pályán én szúrtam ki elsőre azt a nagy vörös hajzuhatagot, illetve ő volt az egyetlen, aki rollerral felmerészkedett a deszkások pályájára. Ordibálva integettünk neki, ideje lenne indulni, de ő csak kiabált, hogy még maradjunk. Szóval,nem tehettünk mást, Bakival letelepedtünk a deszkapálya szélére, és elhatároztuk, hogy odasülünk.

Amikor Emma (Fior anyukája) értünk jött, Baki és én alig álltunk a lábunkon, Fior meg még mindig vigyorogva nézelődött az ablakon. Két órát ücsörögtünk a perzselő napon, és egy idő után már Bakival egymáson fetrengtünk, mert beállt a hátunk a merev trónolástól.

Hazaérve a fejemet fogva álltam meg az ajtóban. A látvány,ami fogadott nem mindennapi. Elvis -aki alapjáraton kinti kutya- bent rohangált a kályha körül egy sárga papírral, gyanítom csekk volt. Utána anya rohant, sipítva közben nekem, hogy kapjam el azt a dögöt, utána Bálint, aki csak röhögött az egészen, de közben úgy tett, mintha segítene. Nevetve magamhoz hívtam a kutyámat, és visszajuttattam a becses tulajdonosnak a kissé nyálas, foglenyomatokkal tarkított számlát.

A lépcsőn feltrappolva suhantam be a szobámba, és az ágyamon mosolyogva elterültem, és tudomásul vettem, hogy tizedikes lettem. Miközben este a fogamat mostam, próbáltam minél tovább ébren maradni, hogy kifaggathassam Zsófit az új osztálytársukról, de tizenegy óránál tovább nem bírtam, és leragadt a szemem.